Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A SÁRGA VESZEDELEM...

2015.10.05

Az idei óriási sáskajárás definíciója…


…nem az idén nyáron lódult meg igazán a sáskajárás. Csakhogy a folyamat pedig lavinaeffektussal fenyeget azáltal, hogyan is, ki ne jött volna rá erre. Ha nem akkor mondom, írom - ez az igazság - a már korábban betelepült sáskák segítik az útra készülőket, úton levőket. Ez nem valamilyen buta összeesküvés-elméletet, a sáskák nem olyan hülyék, amilyenek látszanak.

 

Egyre több jelét tapasztaljuk annak, hogy helyi honos és a gyütt-ment sáskaféle már több millióan élnek, sokkal, de sokkal többen, ahogy azok, akik elindultak/elindulnak. Amikor az ember fia felismeri – márpedig nem igazán jellemző rá, csak a bajban ismeri fel, hogy gáz van – már legtöbbnyire tehetetlenek. Ilyenkor ad munkát orvosának, gyógyszerészének, vagy a lelki és vallási vezetőiknek, hogy „nyakunkon a sáska, tenni kéne valamit”, addig is itt tovább ciripelnek…

 

A sáska nem hülye állat, hanem szociálisan érzékeny, ha valahol lelegelték a termést, már jó előre tudja hol a következő svédasztal. Persze, ehhez az is kell, hogy a korábban integrálódott sáskák leadják a drótot, van még errefelé befogadó-hely. Valójában, a sáska időtlen-idők óta „vándormadár-típus” és feketén dolgozó egyedhez tartozik, és tény kiszolgáltatottak is, enni pedig valahogy mégis csak kéne valamit/valahol – ebben nem válogatós – főleg a másét!

 

Amikor felismerik, hogy az emberek kezdik begyűjteni őket, egy helyre – nevezzük a rend kedvéért táboroknak – máris továbbállnak. Az emberek sem hülyék, hanem ostobák, amikor már odáig fejlesztették ki a kényelmet, maguk szállítják őket a környezetükbe és el is látják útravalókkal. Magyarán, a sáskák már nem teljesen az ismeretlenbe, a vakvilágba indulnak el, hanem, mondom újra sokan eleve korábban idegenbe szakadt sáska-kolóniákba készülnek…

 

Mi van, mi jöhet még, jönnek-e még? Persze, naná hogy! A különböző sáskarajok a széllel haladnak, és a szél sebességét is felveszik. Naponta 100 - 200 kilométert tesznek meg, és a tengerszint felett 2000 méterre is felhatolhatnak. Mivel ennél magasabbra nem tudnak menni a hideg miatt, ezért a nagy hegyláncok a rajok útját állják. Nem számít, hogy őserdőn keresztül, a cél a fontos Közép-Európán át, minél beljebb (már a skandináv) emberek közé.

 

A tengerek sem jelentenek akadályt a repülni tudó – telik rá nekik erre is – „kifejlett” sáskák számára. Régen tudják Ázsia és Afrika sáskajárástól fenyegetett országaiban fontos a korai figyelmeztetés és a megelőzés, errefelé nem igazán vannak felkészülve a népek. Az ottani kontrollálásban nehézséget jelent a nagy elterjedési terület, az infrastruktúra fejletlensége, a megfigyelésre és ellenőrzésre szánt források szűkössége. Emellett még a politikai súrlódások is akadályozzák maguk között is tiszteletben tartsák a vallási-, szociális együttélés szabályait.

 

Errefelé minden rendben, de mint kiderül oly sokszor, nem igazán így van. Lehet gőg miatt, vagy bármilyen ok, de ott is, itt is a fejétől bűzlik minden. A sáskák természetes ragadozói és élősködői, mint a parazita legyek és fürkészdarazsak, madarak és hüllők nem sokat tudnak segíteni a már kialakult rajok ellen, hiszen az ő potyaleső étvágyuk sem tud lépést tartani a rajok növekedése mellett. Tény a nyugalmi időszakokban - béke van/volna - viszont segíthetnek ellenőrzés alatt tartani a sáskákat. Esetleg, és nem olyan biztos ez sem igazán!

 

Az emberek gyakran mechanikai módszerekkel próbálnak védekezni, pl. el-, és lekerítéssel, égetéssel és árokásással, de ez nagyon munkaigényes, és ha a sáskák nagy területet lepnek el, akkor nem is hatékony. Gyakran zajjal vagy égetéssel igyekeznek elűzni a sáska rajokat a földjükről, de ezzel a szomszéd népek földjére kergeti őket, ahonnan hamarosan visszatérnek.

 

Sok a duma, mi a megoldás a sáskák ellen? Nos, tulajdonképpen azok, akik behívták őket a svédasztalhoz, maguk elégelik meg a „rokonlátogatást”, és akár egységbe is rendeződhetnek a nehezen megszerzett kényelem védelme érdekében.

 

Eddig, ahol három-öt sáska megfért, azoknak sok lesz egyszer csak a vendégszeretetből. Ki tudjuk várni? Fogalmam sincs! Annyi biztos, hogy nem kell sürgetni, idő kérdése elegük lesz nekik is az esztelen sáskajárásból…

 

Fogjuk rá, észhez térnek – nem hülyék, ha már asszimilálódtak, és nehéz elhinni, de benne van a pakliban - emiatt ők is szorgalmazzák a gyűjtőtáborokba helyezést. Ahogy mi csináljuk, nem hatékony sáskákat behívó ragadozók nem halnak ki, hanem segíthetik akár a gyütt-ment sáskák ritkítását.

 

Habár önmagában sem képesek megelőzni a sáskajárást – ha okosabbak lettek volna, már korábban is megtehették volna -, segítenek kontroll alatt tartani a sáskákat, és talán ez ritkábbá teszi/teheti ezt a hülye kirajzást. Ez a fajta biológiai irtószerek használata biztonságosabb, ezt a normális emberi természetvédelmi megoldást kéne ösztönözni – ennyi! SG


Egyiptomi vándorsáska-Wikipédia után szabadon

2016. II. 14. Megtekintés: 111

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.