Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AMIKOR A PLÚTÓRÓL VAN SZÓ 2024. I. 21-ig-is!

2013.11.07

 OROSZLÁN VII. 23-tól VIII. 23-ig

AMIKOR A PLÚTÓRÓL VAN SZÓ, csak óvatosan, mert nagy árat fizetünk, ha lepaktálunk az ördöggel...

Tetszik vagy nem, be kell látnunk végre valamit! Az elődeinkhez hasonlóan nekünk, a most élő generációnak is kell kezdeni valamit a világgal. Mit is? Megteremteni a saját arculatunkra azt a világot, amelyben élünk. Új kell? Nem egészen. Ami volt, azt kell lefordítani a mai kor nyelvére. A múltból, a világból csak az érvényes a jelenben, amit újrafogalmazunk a magunk számára. Hogy ez nem mindig sikerül? Talán ma (most), vagy holnap. Talán egy kicsit közelebb kerülünk a megoldáshoz.

Érintett életterülete: 6. Házban áll a Plútó – mundán értelemben – e csillagjegyűnek, és fontos lehet annak is, akinek csípőből ide került születése pillanatában e planéta. Hosszú időkre a fizikai egészséget, valamint a test és a lélek viszonyát kell egységben tudnia és tartania. A munkás hétköznapokat, egyáltalán a munka fogalmát is rendezni kell (foglalkoztatják-e, pl.), és tisztában kell lenni az ehhez szükséges módszerekkel. Tudni kell alkalmazkodni. E jegynél lényeges az alárendeltség (függőség, pl.) elviselése, a kollektivitás gyakorlása.

Legjobb és a legrosszabb, amit tehet, amit fog tenni: egészséges értelemben, fejben és lélekben egyaránt önmagával van elfoglalva, és a sikert is egymaga akarja elérni. E téma tekintetében (királyi módon) a legjobb pillanata az lesz, hogy becsvágyó módon viselkedik és alkotó életvitellel példát szolgáltat arra, hogyan is kell ezt jól csinálni. A váltás során eddig is fel kellett már ismernie a viselkedésében, hogy többször arrogáns, követelődző így nemcsak a „királyság” dől meg, de megvetik, mert ezek miatt egy kollektívának nem hasznos tagja, sőt egészségromlása miatt betegségben telnek a hétköznapjai 2024. január 21-ig!

Oroszlánra jellemző előnyök (pozitív) magatartás esetén, „gyárilag” született jó szervező, kell, hogy  saját magán tapasztalja, hogy emberfeletti munkabírását nagyra fogják értékelni, megbecsülik, akkor is ha akadályoztatva lesz. A tudása elegendő az akadályok elhárításához. A táplálkozását úgy szervezi, hogy azzal az egészsége is garantált...

Oroszlánra jellemző hátrányok (negatív) magatartás esetén, aminek akkor is van élettere, ha ízig-vérig tagadjuk (miért is ne,hisz szabad, de ez egy dolog), tekintélyféltő magatartásával, összeférhetetlen viselkedésével el fogja üldözi maga mellől azokat, akik szeretik, s azokat is, akik szeretni tudnák. Lesz, aki elbizakodott formájában egészségét veszélyezteti, munkaképtelenné fog válni – én szóltam!

Hírességek (jelenből): Básti Juli, Dustin Hoffman, Antonio Banderas, Egerszegi Krisztina, Madonna  

Idő van, rá kifigyelheti! Ha az ön esetében valami nem érthető, akkor az elérhetőségeimen megtalál, ahogyan eddig is!

2015. IX. 24-ig ® Plútó Bakban 15°32' és 12°58' között találkozik az ön

- ascendensével: lelki nehézségek támadhatnak kapcsolataiban; mindenképp erőteljes válaszlépésekre, változásokra kényszeríti valaki/valami

- MC pontjával: egy kiváló alkalom az önvizsgálatra és életcéljainak, illetve azok elérése érdekében alkalmazott módszerei felülvizsgálatára

- Nap pontjával: életének idejétmúlt, kinőtt darabjaitól megszabadulva helyet csinál az újnak; meg kell próbálnia az önismeretét fejleszteni

- Hold pontjával: érzelmei egyszerre fokozódnak és elmélyülnek, ugyanígy pszichikus képességei is

- Merkúr pontjával: képes lesz hatékonyabban és mélyebb szinteken kommunikálni, mint máskor

- Vénusz pontjával: a megszállottság eleme szerepet kaphat az ilyenkor kezdődő kapcsolatokban; pénzügyileg akár nagyon kreatívvá válik valamilyen módon

- Mars pontjával: rengeteg energiája szabadul fel, amely végsőkig fokozza a cselekvőkészséget; nagy kiugrás, vagy élre ugrás várható.

- Jupiter pontjával: kerülni kell minden illegális cselekményt és pereskedést; jó állásban addig üsse a vasat, amíg meleg

- Szaturnusz pontjával: alapvető változások időszakát éli, és legjobb, ha hagyja megtörténni a dolgokat

- Uránusz pontjával: Latens pszichikus adottságai felszínre kerülhetnek, a dolgok intuitív megragadása elmélyül vagy felerősödik

- Neptunusz pontjával: régebbi elképzelései vagy meggyőzése érvényüket vesztheti; új meglátásokra juthat, ami lehet ködös, homályos is

- Plútó pontjával: egy jól megfogalmazott cél most megvalósítható; egy rosszul megfogalmazott cél most kivitelezhetetlen.

Ebben az esetben is érvényes az az alapszabály, hogy aki tudja a születési Oroszlán Nap jegye mellett, ezen ascendens, vagy a Hold csillagjegyét, bátran képzelje bele az értékelés során 2024. január 21-ig is.

Az írás Steiner Gergely szellemi tulajdonát képezi, amelynek részben vagy egészben való közlése a szerző engedélye nélkül tilos.

Információ: s.gergely@t-email.hu címen, vagy +36-30-9391-338 telefonon

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.