Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TÖRTÉNELMI SZEMÉLYISÉGEK A NEPTUNUSZI KÖDBEN

2016.03.15

Ezt a gondolatsort még a Halak csillagjegybe lépett Neptunusz - 2012. február 3-tól 2026.január 26-ig - indította el bennem, most megint érdekes lehet. Bőven elképzelhető, hogy 2026-ban a ma élők közül már többen nem leszünk, de attól még ugyanúgy megmozdul a Föld, szikrát gyújtva az arra születettek agyában. Valaki, talán innen kapva a lendületet, vagy éppen maga-magától rákerül arra a lejtőre, amin meglendülhet a szekere. Hiszem, mert tudom, hogy a születési horoszkópunk olyan, mint egy örökkön bennünk égő fáklya, amire egyszer csak rácsodálkozunk, hogy ott van (volt) „előttünk” csak észre kellett venni (vagy más valakinek a szeme elé kerül), és kapjuk a motivációt: erre menj, és csak bátran, mert talán lesznek követőid is, és a jó vagy rossz emlékedet megőrzi az utókor. Hozzáteszem, sokszor pillanatnyi értékítélete, érdeke szerint.

 


A történelem igazolja, igenis mindig vannak (voltak) olyan valakik, akik arra születtek, hogy az összefüggéseket felismerjék, a ködön is átlátva meglássák a megfelelő( nem a szakadékhoz vezető) utat, kivezetve bennünket a legmélyebb reménytelenségből is. Hitet, reményt adva annak ellenére, hogy a ködös jövőt látva ők sem lehettek biztosak a dolgok kimenetelében. Visszanézve már tudjuk, látjuk, hogy  a születésük pillanata ezekre a felismerésekre determinálta őket. A döntéseik, cselekedeteik igazát, helyességét kizárólag hosszútávon, utólag lehet megítélni még a történelmi személyiségek esetében is. Ott, egykor a napi vitákban, döntésekben, mindegyik csak egy volt a sok közül. Személyes vonzerejük, kapcsolataik, vagyonuk, pénzük hozta a támogatókat érdekből, érdek nélkül, vagy, mert valahova kellett tartozni akkor is.

Az idő távlatából már könnyű megállapítani mikor került ocsú a búzába.

1848/49 után (is), amikor minden - sorsfordító választáskor - a fagypont alá került, a sértés, bántás, megaláztatás után mégis volt jó pár emberben annyi tűz, hogy magához vonzotta azokat, akik nem csak melegedni akartak, hanem tettek is a keserűség eluralkodása ellen, a reménybeli feltámadásért.

Ezeken a dolgokon filozofálgatva jött az ötlet, nézzük meg, hogy a 19.század nagyjai közül milyen megítélés alá estek azok, akiket  nem mindig kísért a kortársak szimpátiája, nem látták bennük azt a fényt, amit az utókor igazolni látszott. Sőt, a gyűlölködés közepette alkalmanként még lendítettek is a „nyomorúságos” helyzeten.

Senki  ne várjon eget-földet rengető kijelentéseket,hogy „előhalásszak”  csodásnál-csodásabb embereket. Igyekeztem a szélesebb réteg előtt ismert személyeket előhozni, de van olyan (mint a maiak közül is), hogy csak abban a pár évben, évtizedben volt neve, vagy volt valaki.

Az biztos: ez a ködös, megfoghatatlan Neptunusz „emelte ki” őket.

A bántás, sértegetés szándéka nélkül teszem fel a költői kérdést: Vajon kik lesznek a mostani vezetőink, képviselőink közül, akik kiállják az idő próbáját és a nemzet, a nép több évtized távlatából is majd úgy ítéli meg tetteiket, hogy attól valóban ment előrébb a világ. Jól választottunk-e, és a sok, csupán megélhetési politikus nem tekintélye, tudása, hanem szóvirágai révén jutott döntési helyzetbe, ami mindig csak egy szűk külső és belső kör nem a nemzet megmaradása és a nemzet felemelkedését szolgálta. Valamiért ennek így kellett történnie? Össznépi melléfogás? Nézzünk körbe, és bízzunk abban, hogy egyszer majd a csutkára nő a mag, és nem fordítva. És, hogy jó ez, mert akkor is a mi citromunk!

 

 

1848.jpg

 

KOS (márc.21-től - ápr.20-ig)


Klapka György
Temesvár, 1820. IV. 07.- Budapest, 1892. V. 17.


Szaturnusz és a Neptunusz keresztezve egymást, a születése pillanatában „összeállt”, aminek a valós jelentése, hogy „ember elfogult”. Amikor ez a konfiguráció ismét terítékre került nála, hogy Szaturnusz éppen együtt állt a Halak jegyében, nem volt csoda, hogy védelmébe vette az „övéit”, fordulhatott elő, hogy mágnesességet kölcsönzött ennek az embernek. Személyiségére ez olyan hatást gyakorolt, hogy szinte mágikusan vonzotta magához a sikert.  Eget verő hegyként magaslik ki történelmünkből.
Mi a helyzet azokkal a ma élő nagyjainkkal, akik ugyanehhez a csillagjegyhez tartoznak? Feltehetően van ilyen fényszögben egy hazafi, aki ugyan igen elfogult, de mégis sok embert fog megmenteni az össztűzbe szorultak közül. Vajon ki lesz az?


BIKA (ápr.21-től máj. 20-ig)

Táncsics Mihály
Ácsteszér, 1799. IV. 21. – Budapest, 1884. VI. 28.


Egy olyan emberről van szó, akinek a Neptunusz 14°03’-en állt a születése pillanatában, és a  Hold vele szemben ,,valamint harmonikusan „becsatlakozott” ide az Uránusz. Magyarán, azt jelenti, hogy a Sors „egyszer a piadesztálra emelte őt, majd pedig visszaküldte a süllyesztőbe”. Ebben a műfajban konkrétan ez azt jelent – bár nem ok nélkül – „a mór megtette a kötelességét, a mór mehet”. Senki ne lepődjön meg, hogy 1848. III. 15-én éppen szemben állt ismét a Hold és a Neptunusz. Bevégezte küldetését ebben az emberben.
Mi a helyzet azokkal a ma élő nagyjainkkal, akik ugyanehhez a csillagjegyhez tartoznak? Valaki, aki sokat tett ugyan eddig, tudunk is róla, és most ki akarják szabadítani, skandálják a nevét, és, hogy szabadságot neki! Megkapja, vagy megkapta és onnantól ő is bevégzi azt, amit neki kell bevégeznie. Ki lenne az? Nekem van egy sejtésem, vajon mindannyian egyre gondolunk?


IKREK (máj. 21-től jún.21-ig)

Batthyány Kázmér Szemere-kormány külügyminisztere
Pozsony, 1807.VI. 03.- Párizs, 1854. 07. 13.


Születésekor a Neptunusz a Nyilasban 0°51’-en állt, és egy quinkunx fényszöge lett a Holddal, a Bika jegyből. Magunk között szólva az a helyzet, hogy ebben az emberben a gyöngédség, a rajongás és az illúziók lakoztak. Minden bizonnyal ez a tetteiben is meglátszott. Vagyis, hogy hitt valamiben (Nyilas), de meglehet, lassan fogta fel annak történelmi jelentőségét (Bika Hold). Így adódhatott, hogy emigrációba kényszerült, és korán el is távozott kor- és sorstársai közül, mert vélhetően nem volt teljesen felkészült ezeknek a terheknek az elviselésére.
Mi a helyzet azokkal a ma élő nagyjainkkal, akik ugyanehhez a csillagjegyhez tartoznak? Mai életünkben is akadnak olyanok, akik rajongással vetik bele magukat ebbe a politikai körforgásba, de előbb-utóbb – ezzel az aspektusával – kihullik a rostán, annak rendje módja szerint…

 

RÁK (jún.22 – júl.22-ig)

Vasvári (Fejér) Pál
Bűd, 1826. VII. 14.- Havasnagyfalu,1849. VII. 5.


Neptunusz itt is a Bak jegyben, és 12°23’-en, és születése pillanatában a Skorpió Mars, és a Szűz Jupiter egzakt álltak egymással. Méltó társa volt Petőfi Sándornak, mert az első (Mars) érzelmi viharként jelenik meg az ő lelkületében, Jupiterrel a szentimentalizmus. Forradalmárnak kiváló alany. Viszont, a nagy tűz-vízzel (Skorpió), és az aprólékoskodó Szűzben a lendületes Jupiterrel, nélkülözi a kitartást. Nem is csoda, hogy a csalódottság nála kellemes kikapcsolódást hoz, a fontolgatások elveszik mindentől a lendületét, melynek következménye lett a „hazamegyek a kisfalumba”, és  a dolog innentől nem érdekelte.
Mi a helyzet azokkal a ma élő nagyjainkkal, akik ugyanehhez a csillagjegyhez tartoznak? Szóval, a mi emberünk hű csatlósa egy ügynek, vagy szövetségnek, majd történik valami, és visszavonul a birtokára, nosztalgiázik ő is (saját kiskocsmájában), hogy: igen, én is ott voltam, de már nem emlékszem miért is…

 

OROSZLÁN (júl.23-aug.23-ig)

Ferenc József osztrák császár, magyar király
Wien, 1830.VIII.18 – Wien, 1916. XI. 21.


Itt a helyzet a következő. Neptunusz 20°32’-en áll a Bak jegyében, és quinkunx fényszögben a Nappal, és a Holddal is. Abban az időszakban, amikor a Halakba lépett „összeállt” nála (is) ez a „nevelő” fényszög. A „rablóból lesz a legjobb pandúr” hasonlatot találom ide illőnek. Ahogy „kezdte” 1848-ban, majd tanulékony révén átértékelte a dolgokat, és mondhatni „kintről” már másként kezdte nézni a helyzetünket. Zsarnokból egyszer csak szerethető királlyá lett itt a Kárpát-medencében. Mert valójában önmaga gondolkodásán is erőszakot kellett tennie, hogy szét ne hulljon a birodalma. Azzal, hogy ezt a kérdést a Hold is ugyanarról az oldalról világítja meg, magyarázata annak, hogy Erzsébetnek is hasonló szerepet szánt a Sors! Mi a helyzet azokkal a ma élő nagyjainkkal, akik ugyanehhez a csillagjegyhez tartoznak? Nos, vajon lesz-e olyan, akit most a pokolra kívánunk, miközben neki is olyan felismerésre kell jutnia a nyugati félteként, hogy velünk jobb békességben élni– Kiegyezni –, mint hadakozni…
 

SZŰZ (aug.24.- szept.23-ig)

Széchenyi István
Wien, 1791. IX. 21. – Döblin, 1860. IV. 8.


Születésekor Neptunusz a Mérlegben  26°19’-en állt. Mit  jelent számunka –legnagyobb magyarunk a mai napig  – az a tény, hogy akkor bár nagy orbisszal, de hozzá lehet számítani, a Merkúrral álltak együtt ebben a jegyben. Az okos, intelligens és az egyenlőség, testvériség fantáziája egy kalap alatt valóban szép reményekre jogosító állás. Miután Szűz jegyben a Nap gyakorlatiassággal is megáldotta, de az itt a gond, hogy nem voltak hozzá méltó szövetségesei. Idegesítő tud lenni okkal, és joggal, egy ideig megy! Aztán elszakad a cérna, és persze ez azzal is járhat, hogy „elmennek hazulról”! Viszont az is igaz, hogy nagy színész, és nem véletlenül féltek, tartottak tőle ellenfelei.
Mi a helyzet azokkal a ma élő nagyjainkkal, akik ugyanehhez a csillagjegyhez tartoznak?  Kire lehet mondani, hogy vagyonát képviselőként így pallérozza, és közben a háta mögött mégis összesúgnak, jó-e ez nekünk? Van ilyen, szerintem nem is egy – mondom én...   

 

MÉRLEG (szept.24-okt.23-ig)

Deák Ferenc államférfi
Söjtör, 1803. X. 17. – Budapest, 1876. I. 28.


Neptunusz az ő születésekor szintén a Skorpióban, és a 22°23’-en állt. Természetesen szerepet vállalt a 48-as eseményekben, de tudjuk, hogy nem volt neki akkor minden olyan gömbölyű.  Egészen pontosan nála ebben a jegyben a Hold állt, így nem csoda az elhatárolódása. E jegyre jellemzően „kivárt”, mondhatni tudatosan! Nem a Mérleg adta neki ehhez a nagyságot, hanem a Skorpió. Érzelmei jégbe voltak zárva, ezért nehéz őket felszínre hozni, és ő tényleg így tudhatta, mindennek ideje van. Mikor is? Nos, Neptunusz 1867-ben a Kos jegyben állt (15°03'-en állt akkor), és a jegy „rokonságban” a Skorpióval (anno valahol akkor egy volt az uralkodójuk, a Mars), és a bolygó a tetteket jelenti! Vajon, van-e most olyan „államférfi” körünkben, aki tudja itt az idő, ki kéne (végre) egyezni, mint 1867. VII. 28-án (és 1848/49 után).
Mi a helyzet azokkal a ma élő nagyjainkkal, akik ugyanehhez a csillagjegyhez tartoznak? Hány év is telt el azóta? Innen nézve még több, mint 14 év után, amikor a Neptunusz már bőven a Kosban lesz 15°03'-en lesz (2033. I. 1-én)…kibírjuk, de hol van  most ez az államférfi?! Ki lenne az? Tuti, hogy köztünk van és várja az alkalmat, ahogy én is


SKORPIÓ (okt. 24-nov. 22-ig)

Klauzál (Szlavoviczi) Gábor reformkori magyar politikus, miniszter
Pest, 1804. XI. 18. – Kalocsa, 1866. 08.03.


Ő nem „nagy hal” -kell ilyen is -, viszont jegyre jellemző módon „hol volt, hol nem”, de összességében Deák Ferenc oldalán részt vett a restaurációban. Már tudjuk, hogy Deák esetében a Skorpió Hold állt a háttérben, ki más is lehet ilyen embernek a fő támogatója, mint egy hasonló kaliberű személyiség. Ő is tudott politizálni, és neki a Neptunusz szintén a Skorpióban, és 25°41’-en állt a születésekor. Senkinek sem kell meglepődnie azon, hogy ha a Nap, és a Merkúr állt vele együtt, akkor „egymásra hangolódás” a jelentése. Így a „főnökkel” (Nap), ugyanazt gondolják egy dologról (Merkúr) – kiegyezni! Mi a helyzet azokkal a ma élő nagyjainkkal, akik ugyanehhez a csillagjegyhez tartoznak? Lássuk reálisan, minden van, csak azaz egy nincs. Viszont, az is igaz, ebből a körből kerülhet ki valakinek az igaz szövetségese, és már szintén – így tekintjük a dolgok – jelen van a politikai palettán. Vajon ki ő?
 

NYILAS (nov. 23-dec. 21-ig)

Beöthy Ödön, országgyűlési követ
Nagyvárad, 1796. XII. 02. – Hamburg, 1854. XII. 07.


Nála a Neptunusz a Skorpióban volt születésekor 9°26’-en, és a Holddal alkotott egy kellemes fényszöget, az pedig a Bakban állt! Miért lett érdekes – nekem – ez az ember ehhez a jegyhez? Nos, a Nyilas jegyre jellemző a szónoki képesség, és az írások szerint abban magával ragadó volt. Olyan „fogjuk meg, és vigyétek”, igazi mai használattal élve hűséges szóvivője volt az ügynek. Valójában, 1849-ben, amikor sok neves államférfijainknak is „menet közben” érvényesült a Hold-Neptunusz rajongó attitűdje, belőle is „kitört” a szónoki véna. Hozzá kell tenni több-kevesebb sikerrel, de azt viszont jól csinálta. Kiment, mert elfogyott a levegő körülötte. Ha csak a Hold-Neptunusz alapján néznénk a maiak közé, annyian vannak, hogy Dunát lehet rekeszteni belőlük, de minden bizonnyal erre is szükség van, hogy az illúzióinkat valaki mindig szítsa.


BAK (dec.22-jan. 20-ig)

Petőfi Sándor
Kiskőrös, 1823. I. 01. – Segesvár, 1849. VII. 31.


Hold (Szűzben) trigonban a Neptunusszal (Bak) jelentése, hogy (horoszkóp szerint): emberünk romantikus alkat volt. Mondtam valami újat? Mi több, nem gyakorlatias. Életében talált módot arra, hogy a véleményét valami nem megszokott (nem hétköznapi) módon kifejezésre jutassa, és miután pozitív aspektus, itt abban kimagaslik. Politikailag ezzel az aspektussal nem lehetett nyerő (elbukik, tragikus a vége, „eltűnik a ködben”). Érdemeit már életében elismerték. Mi a helyzet azokkal a ma élő nagyjainkkal, akik ugyanehhez a csillagjegyhez tartoznak? Biztosan a politikusok, képviselők között is van, aki más dologban (is) kimagaslik (idővel ki is derülhet ez róla), de politikusként ez már nem lesz ilyen egyértelmű…


VÍZÖNTŐ (jan. 21-febr.19-ig)

Görgey Artúr
Toporc, 1818. I. 30 – Bp. Lipótváros 1916. V. 21.


Nem kispályás ember! Fordítva kezdem! Mi a helyzet azokkal a ma élő nagyjainkkal, akik ugyanehhez a csillagjegyhez tartoznak? Meglehetősen egyszerű, mert – megtehetik – egyszerűen csak, „átülnek”, de mindig benne maradnak a köztudatban hidegen-melegen, de még utcát sem neveznek el róluk. Vagyis, hogy egy ideig „együtt üvölt a farkasokkal”, aztán idővel kiderül, - vagy mondja ő – bárány, de azt is be tudja bizonyítani, ha kell, akkor akár magyar vizsla is tud lenni. Görgey Artúr vegyes érzelmeket vált ki belőlünk – több évszázada már – Klapka szeretett volna lenni, de nem jött ez össze neki, pedig valljuk be, ugyanazt csinálta. Születésekor a Neptunusz 25°35’-en állt és „csupán” a Plútóval áll kellemes aspektusban, és mint azt tudjuk e planéta az állatövi jegyek „fekete báránya” (egyszer jó, egyszer rossz”). Mindig akad ilyen a legjobb „nyájban” is.
 

HALAK (febr. 20-márc. 20)

Nyáry Pál Országos Honvédelmi Bizottmány tagja, alispán
Nyáregyháza, 1805. II. 27.- Bp. 1871. IV. 21.

Nagyon kevesen tudják róla, hogy – micsoda paradox helyzet – a lágy, engedékeny és simulékony Halak csillagjegyű karakter, Vasember hírében állt. Kossuth távollétében ő igazgatta a dolgokat, de miközben Deák-párti volt! Persze, hogy a Skorpió Neptunusz (28°08’) „csoportban” van ő is, de ezen nem is kell már meglepődni. Itt a Mars alkotott vele egy igen biztató fényszöget, és így nem is csoda, hogy a lelkesedése a szabadságharc alatt, de még utána sem lankadt. Halálra is ítélték, de nem adta fel. Vasvárihoz hasonlóan „kialudt” a tűz, visszavonult a politikától. Meglehet, azt se tudják sokan, hogy élete tragikus véget ért, de ez nem is fontos. Mi a helyzet azokkal a ma élő nagyjainkkal, akik ugyanehhez a csillagjegyhez tartoznak? Itt is olyan valaki van, aki jelen van a palettán, jól tudja a főnököt képviselni, viszont nem mindenben ért vele egyet, és amint az lelép a színről (jól) a kiegyezés útjára lép majd ő is. Végül, semmi se jó neki – talán a magánéletbeli dolgai miatt – kiszáll a buliból!

 

 

Az írás Steiner Gergely szellemi tulajdonát képezi, amelynek részben vagy egészben való közlése a szerző engedélye nélkül tilos.

 

https://steinergergely.eoldal.hu/…/varom-szives-megkeresesu…

(2012.02.04, Megtekintés: 763)

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.