Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

LÉLEKGYILKOLÁSZÓ ZAKLATÓK

 

 

Papp Norbert: Felismerés

A csillagokkal foglalkozás segíti a beteg lelket, enyhíti a haragot, az idegességet, a félelmet. Az asztrológia sok mindenre gyógyír. Aki az asztrológust felkeresi vagy momentán olvassa ezt az írást, feltehetően  közérthető választ, útmutatást vár a címben megadott témában (is), nem pedig misztikus hókusz-pókuszt akar. Visszatérő kérdezőim, és a tőlem személyre szabott értékelést rendelők megtapasztalták már ennek realitásait. Tudják mit és miért mondok, de azt is - túlzás nélkül -, hogy szinte mindig érdemes hallgatni az asztrológiai következtetéseimre, tanácsaimra.  

 

Az asztrológia nem gyógyítás, nem pszichológia, és szó sincs prognózisról, főleg diagnózisról! Az asztrológia tengernyi „ingerszó” tárháza, amelyeknek alkalmazása lehet segítő, erősítő, ha nem jól alkalmazzák, hibák forrása is.

 

Sokaknak nem mondok újat azzal, hogy megfelelő helyen és helyzetben, megfelelő időben a megfelelő szó, kapocs lehet a reménytelen embernek, hogy újra visszatérjen önmagához, a környezetében élőkhöz, egy közösséghez. Tudomásul kell venni azt is, hogy kortól, nemtől függetlenül vannak olyanok, akikre nem lehet hatni még akkor sem, ha netán mannával kínálnánk a szavakat. Minduntalan zaklatnak bennünket, ráadásul gátlástalanul. Tűrjük, igyekszünk nem tudomást venni róla, aztán már nem tudunk önfeledten kacarászni (nevezzük nevén): a zaklatásnak, bosszantásnak, a lélek gyilkolászásnak. A környezetnek is lassan feltűnik, amikor már az élcelődések, a beszólások nem humorosak, hanem vérre menőek.

 

A negatív jelzők mindenkinél, itt és most is pozitív irányú változásokat indítanak el. A kérdés csak az: Ha (akár én is) leleplezem őket, változik a helyzet? A válasz: Nem! Akkor mire jó az egész? Hátha…

 

Nézzük a lélek gyilkolászó zaklatókat jegyről-jegyre!

 

KOS jegyű azzal „válik” zaklatóvá, hogy a türelmetlenségét nem tudja kordában tartani. Megbízzuk vigyázzon egy teknősbékára, de a maga szórakoztatására kitalál olyat, hogy hátára fordítja a szerencsétlent. Amint visszatértünk hozzá, kérdőre vonjuk (amit ki nem állhat!), azt feleli, hogy unatkozott, és arról nem volt szó, hogy miként őrizze a rábízottat. Tőle halljuk nem egyszer, hogy „az lesz, amit te akarsz”, mert ugye ő jót akar. De, hogy mi mit akarunk, olyan soha nem lesz. És nem is érti mi a kérdés. Igaza van? Fájni fog, igen. Ettől aztán megzakkanunk…  nemde?! Megoldás? Egyenesen a szemébe kell mondani azt, amit a teknős (ember is) miatta elszenvedett, szó szerint azokat a kínokat, melyeket átélhetett – de azt is mondjuk mellé, egyenes emberhez mindez méltatlan, nőjön fel végre! Nem fog, mert  örök gyerek!

 

BIKA jegyű zaklatása könnyen, a legkönnyebben felismerhető!  Módszere az érintés, tapintás! Sokan vagyunk, akik igyekszünk három lépés távolságot tartani – millió oka van, higiénia pl. – neki/nála  ez nem számít! Magas szinten gyakorolja – férfi/nő egyaránt – a kettős kézfogást. Nedves tenyere (stressztől, pl.) el nem engedi a másikét. Beszélgetés közben nem éri be ennyivel, kezét a vállunkra is rácsempészi, vagy belénk karol, olyan szorosan és hosszan, hogy már azt gondolhatjuk két lábon járó gyors ragasztó. Megoldás? Nincs. Jó, ha megszokjuk. Ha sikerült lerázni, visszajön, mint a bumeráng.

 

IKREK jegyű zaklató sem téveszthető mással. Az élete során csak azért járt óvodába, iskolába, netán még egyetemre is, hogy néha, néhány szóhoz jusson! Kis kora óta be nem áll a szája, jár,akár a kereplő. Itt van köztünk, élő valóságában, nagyságában és háborítatlanul. Könnyedén lenyúlja a Bika jegyű egyik erényét, miszerint ha valaki mellette ki akar szállni a „párbeszédből” egy laza mozdulattal visszahúzza: ezt hallanod kell, még nem mondtam végig! Gondolom az sem meglepő, amikor mobil telefonnal a kezében garázdálkodik, de ha leteszi, máris emailt küld. Megoldás van? Nincs. Elmondja skypen...

 

RÁK jegyű zaklatása irritáló, ha úgy tetszik nála ez amolyan családi örökség, mert ezt látta otthon, ennyi. Minden kézi vezérléssel működik. Szlogenje: „hasánál kell megfogni” a delikvenst! Első találkozáskor - nő esetében - pazar reggelivel, ebéddel, vacsorával valóságos Kánaánt teremt az asztal körül a családjával! Férfi dettó, vendéglőbe viszi a gyanútlant, ahol angyalok és titánok tálalnak fel, majd nem sokkal utána bemutatja Édesanyját...Hát nem édesek?! Telnek, múlnak az évek és a mama, de lehet a papa is – az egyik, de tök mindegy! – aki kitanulta a gyógyszerész szabadegyetemet osztja a „vitamint”, hogy ez már pedig egészséges! Jelentkezzen, aki még él!

 

OROSZLÁN jegyű emberünk az előzőektől világgá szaladna, viszont futja ő a maga köreit rendesen. A lényege: a csapból is ő folyik. Ez a környezetének egy idő után bosszantó tud lenni, de nagyon!  Legyen az esküvő, temetés, kerti parti, vagy éppen fesztivál, ha úgy tetszik – nem tetszik!  DVD-n, mobilon jól kivehető amint „véletlenül” a kamera elé kerül ,mert mindig úgy helyezkedik. Ő mondja az első pohárköszöntőt, vagy szólítja fel kézmozdulatával, hogy tapsoljuk meg ezt, vagy azt az embert, majd ugyanazzal a mozdulattal: leülhettek! Megoldás van-e? Nincs. Végig kell vele nézetni a „műsort” - egyszer szokta – most többször, frenetikus hatású!

 

SZŰZ jegyű zaklatása a speciális eset kategóriája. Nem lehet nem összetéveszteni senkiével, mert annyira tiszta, világos és egyértelmű. Gyárilag az a típus, aki dolgos és kiváló megfigyelő, egész életében analizál, és itt kezdődik a zaklatás-szindróma nála. Aki közös háztartásban, egy családban él vele megtanulja, hogyan lépheti át a ház, a lakás küszöbét, vagy hova, melyik dobozba kell tenni a jancsiszöget,és ha elvett belőle egyet, írja már fel  a doboz oldalára. Munkahelyén tömeges áldozatok hemzsegnek körülötte, akik zombiként közlekednek a gyalupad mellett, vagy az íróasztala körül. Mert akkor most mi van? Semmi. A vegyészet még nem áll ott, hogy….

 

MÉRLEG jegyű bosszantásnak a definíciója egyetlen szóban merül ki: Miért? Gyakorlatilag ezzel üldöz világgá bennünket – nevezhetjük zaklatásnak is – amikor találkozunk vele, felteszi az indító kérdést: Miért nem hívtál fel, beszélni akartam veled! Kérdésre kérdéssel felelünk, hogy: Miről is? Nos, itt kezdődik az, ami közel-távol Ikrek ember esetében is egyetemes szintre emelkedett, ne tegyük őt sem alább nála, nem különb. Szeret, vagy nem szeret; kedves voltam hozzá, akkor ő miért nem kedves hozzám; vagy nekem se könnyű, de neki miért lenne könnyebb, sorolhatnánk tovább, de minek? Van megoldás! Visszakérdezés az orvosság, vagy a méreg, egyikőnk úgyis „kifekszik”, valamikor.

 

SKORPIÓ jegyű zaklatásának bemutatását számomra megkönnyíti a Volt egyszer egy vadnyugat című film! Jön egy ember, aki egyszer csak megáll előttünk, néz minket! Nem kell feltétlenül szájharmonikát a szájában tartania és nyekergetni, mindig van egy olyan mozdulata, ami valamire, valakire emlékeztet. „Dé já vu” érzés futhat át rajtunk. Persze, hogy föláll a szőr a hátunkon, vagy kiver a hideg veríték, és nem találunk rá magyarázatot abban a pillanatban, hogy mi is ez?! Mindez egy másodperc alatt játszódik le az agyban, a halláson, a szagláson, vagy egy „hideg” tapintáson keresztül és mérhetetlen zavart tud okozni. Mit tegyünk? Passz! Tényleg nem tudom, talán valaki reinkarnációja áll ott.

 

NYILAS jegyű zaklatása a beolvasás! Egy mérhetetlen igazságérzettel született ember aki a kényelmetlen helyzetünket meglovagolva, egy (minden!) szituációt a maga javára akar fordítani. Jellemző, hogy mindez spontán következik, semmi viharfelhő és égi zene, majd egyszer csak folyamatosan diószem nagyságú jégeső  - szózuhatag -  ér bennünket. Naná, hogy ilyenkor nincs nálunk esernyő ! Sőt, egy ideig azt hisszük, hogy ott van mellettünk egy őrangyal, aki látatlanban átsegít a nehézségen: nem! Jön egy ember – Ő - akinek hatalma van felette és bosszantóan kedves mosollyal, a szerződésben megállapodottakat szeretné  behajtani.  Mi lesz? Mi lenne? Behajtja, ha ma nem: holnap!

 

BAK jegyű rémálma a kisebbrendűség érzés! Ez nem tudatos, hanem olyan élmény nála, mint a hegymászás. Képzeljünk  el egy szekrény formájú embert, aki önbizalommal telve körbejár egy hegyet, majd nekiindul megmászni - sok esetben meg is mássza! Lehet akár galambcsontú és közli velünk, eddig többször lefutotta a maratoni távot. Megkérdi tőlünk, hogy ezek után mi a tervünk, a miénk eléri-e ezt a szintet?! Vagyis, ha főnökünk (is) – zaklatás, nemde – az asztal sarkára csap, hogy mi lesz? Megoldás? Kérdezzük meg, milyen a járás a földön és két lábon.

 

VÍZÖNTŐ jegyű irritáció is egészen egyedi! Általában fel lehet rá készülni, mert ha „bemondja”, hogy Vízöntő jegyben született, máris kész a cirkusz! Egy régi történet, ami akár mai is lehetne: Az udvari bolond látogatóba ment Mátyás királyhoz. A Felség a Toronyból már látta közeledtét, kérdezte tőle: Hová, hová? Hozzád, felelte határozottan. Tudod-e, szólt Mátyás, ide nem jöhetnek be csak úgy a bolondok! Mire ő: Te, hogy kerültél be mégis? Tanulság, hogy bárhová is megyünk vele a XXI. században, a legváratlanabb helyzetekben olyan élményben lesz részünk, hogy ettől új legenda születik, túlzás nélkül is.

 

HALAK jegyű bosszantósdi sem rejteget különlegességet, ez is olyan hétköznapi zaklatás! Egészen természetes, hogy a beszélgetés során valaki felhozza neki az éppen aznapi kellemetlen, bosszantó kudarcélményét, amire ő „vérszemet” kap! Őszintén sajnállak, kezdi, majd folytatja,hogy ő : „császárralszületettésapjaanyjanemfordítottakelégfigyelmetráiskoláitisestinfejeztebe”. Meg miközben megnősült, vagy férjhez ment, arra sem jutott ideje, … de már köszöni, túl van rajta. Mármint azon a műtéten amiről az orvosa mondta, ilyent még nem látott. De, sikerült megmenteni – sokan meghaltak ebben – örül, hogy él, mert az élet szép! Valószínű, ezt már maga-magának mondja!

 

Nagy hiba lenne olyan elemzést „felállítani”, ami megbélyegzésként maradna meg bárki tudatában. Emberek vagyunk. Ha nevetünk rajta (magunkon), esetleg könnyebb. A valóságon, a lényegen nem változtat, kiengedtük a gőzt egy kis időre. Ez is segít(het)i a túlélést!

 

Az írás Steiner Gergely szellemi tulajdonát képezi, amelynek részben vagy egészben való közlése a szerző engedélye nélkül tilos.

Információ: s.gergely@t-email.hu címen, vagy +36-30-9391-338 telefonon.

 

(2010.07.11, 8:00 Megtekintés: 1801)

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.