Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Közérzet romboló(k) attitűdje...

2015.02.09

 

 

Mindennapokban ki ne figyelne fel arra, hogy mindenkiben felmerül a kérdés ki nyomkodja bennünk, emberekben, a feszültség-gombot? Nincs olyan nap ismerős, ismeretlen, anélkül hogy tudná, talán nem is akarja, csak jön magától. Nekünk muszáj úgy élnünk, hogy az életünk tantervébe – amúgy nincs beiktatva – az ellentéteket (polaritást) bármi áron, de fent kell tartani. Nem arról szólok, hogy valakit az élet determinál(t), hanem arról, hogy egyes emberekben bele van kódolva, ezt a közösség romboló állapotot neki muszáj fenntartania…

 

Nehezen, de be kell vallanom, egy a Facebook közösségi oldal írásokkal, képekkel és bármivel kiváló „barométer” erre, hogy megismerjek/megismerjünk olyan embereket, akikről nekem, de másoknak sem halvány lila gőzünk se lett volna, hogy miről és mitől is nevezetes, lám itt egyik-másik valósággal közérzetünket rombolóan „kivirágzik”.

 

Keleti országrészben a „nyomor” közepette, vagy a nyugati árnyakon „török átok” egyformán szedik az áldozatait. Nehogy valaki jól is érezze magát egy tanyán, vagy egy lépcsőházban sem. Egy rendszerváltozás óta kint – aktívan – dolgozóról döbbenten kell felfedeznem (kapitalista) – él, mint Marci hevesen – úgy forgatja a nézeteit, mint más a főzőkanalat a darakásában balról-jobbra, majd most fordítva...passz, nem mindegy?

 

Az önkéntes, vagy úgy is vehetjük a hivatásos (sajtó, TV, stb.) közérzet rombolók választás elé állítanak engem is, vagy sokan másokat is tudatosan, vagy tudattalanul reagáljuk le a dolgok menetét, állását is. Tanítani kéne, Freundi-Jungi alapossággal embereknek az emberekről e két dolog közül melyiket érezzük a magunkénak…

 

Nem vagyok ilyen téren szakértő, más szempontból megvan a magam eszköze, de tudatosan tanulmányoztam (most) állampolgári minőségemben, és arra a következtetésre jutottam, aki nem egy több (állam)határ mezsgyéjén (is), vagy a Dunán-Tiszán túl így is, úgy is már jó pár ember tudatosan szabad akaratából választotta a közérzet romboló problematikusságát…

 

Másik esetben ismét nem profi psziché-szakértőként mondom – lehet, hogy hangulatában sérült, és lerombolt ember életében – tudattalanul automatikus életbe lép ebben az esetben, hogy elmulasztotta (sicc) megoldani direkt egy közérzetet romboló ember - így, nem is a saját - problematikáját! Sőt, aktívan vállalja (?), hogy kénytelen-kelletlen együtt marad tudatosan romboló(k) társaságával…

 

Ilyen szituációkban, egyik és a másik is megtanul egy tökéletlen állapotban kellően felszívódni, vagy ha úgy tetszik túlélni. Mostanság mindenki az egyéni természetéből fakadóan a kedélyállapotát e két bemagolt stádiumok között folyamatosan igyekszik változtatni, az életben maradásához. „Szerencsére” csak két kór ismerve van - tudatost és a tudattalant – de tök mindegy, ki és mikor melyikbe is hülyül bele…

 

Ellenállást egyik sem szervezhet a másik a másik kiiktatására, mert mi itt az igazság? Egy, mindig panaszkodni fog egyik, a másikra. Másik esetben a tudatos és a tudattalan szinte állandóan ütközik, vagy panasszal is élhet, ám de mindegyik oldalról „gonosz módon” eltanácsolják (egymást) a békéltető tárgyalásokról…

 

Mondjuk úgy, mert egyik a másikra – tudatos a tudattalanra, vagy fordítva – kivetíti mindig nem ő(k) a „vétkes(ek)”. Jó, hogy csak ez a két tábor van, nincs harmadik, aki a közérzet rombolót, ha úgy tetszik a vele járó állapot elszenvedőnek a problémáját egyszer, és mindenkorra megoldja! Kár tudatosan és tudattalanul keresni akármit is…

 

Viselje el mindenki, hogy amióta a világ, a világ a gondolkodásunk nem érett arra, hogy e kettő problémát valamiféle egészséges bizalom jegyében elfogadja egyik a másiktól…egy ide kevés, kettő már sok is!

 

Az írás Steiner Gergely szellemi tulajdonát képezi, amelynek részben vagy egészben való közlése a szerző engedélye nélkül tilos.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.